Rachel: - Tavaly csak nagyon keveset turnéztatok. Mit tanultatok tehát a zenéről illetve a turnékról eddig?

Hayley: Szerintem mindannyian megtanultunk vigyázni magunkra és a bandára is az út alatt, mert mindig vannak olyanok, akik ki akarják használni az embert. Szerintem nagyon jó döntéseket hoztunk, olyanokat, amelyek a csapatnak kedveztek.

Rachel: - Voltatok a Download fesztiválon. Milyen volt?

Josh: Fantasztikus. Nagyon nagyon jól szórakoztunk. Sok ember volt kiváncsi ránk. Nagyon izgultunk, mert sok olyan banda volt, akik jobbak nálunk. De jó volt. Jól szórakoztunk.

Rachel: - Segített nektek ez a fellépés új rajongókat szerezni? Hiszen sok különböző stílusú csapattal játszottatok együtt.

Hayley: Remélem, mert a sátorban, ahol játszottunk, 10.000 ember gyűlt össze, és eléggé telt ház volt. Ahogy Josh mondta, nem tudtuk, hogyan fogadnak majd minket. Az első sorban álló emberekről el lehetett mondani, hogy My Chemical Romance rajongók voltak, a sátor végében lévők pedig Megadeath-es és Slipknot-os pólót viseltek… és Ryan, a hangtechnikusunk valahol középen helyezkedett el, a tömeg közepén. Körbenézett és azt mondta, hogy az emberek élvezték a fellépésünket. Szóval, jó volt.

Rachel: - Ti is megnéztétek pár másik együttes koncertjét?

Josh: Nem láttuk az összes fellépőt, de párat igen.

Rachel: - Ha már a metal-nál tartunk, Hayley énekelte a The Chariot-tól a “Then Came To Kill” című számot…

Hayley: Egy ideje jóban vagyunk velük és hívtak minket, azt hiszem Josh hívott minket (a The Chariot-ból), és azt mondta, hogy azt akarja, hogy énekeljem el a dalt. A legközelebbi alkalommal elküldték a dalt és előálltam egy melódiával és azt gondoltam, hogy jó lenne rá, és az lenne a legklasszabb, ha elmennénk a stúdióba és jönne Josh is a The Chariot-ból és ott megbeszélhetnénk, hogy ő mire gondolt pontosan. Azt akartuk, hogy tetszen nekik, amit csináltam, mindegy, hogy milyen is lesz.

Rachel: - Furcsa volt együttműködni egy metál bandával?

Hayley: Igen! Nos, nem volt annyira furcsa, inkább hihetetlenül sok tapasztalaot szereztünk és sokat tanultunk tőlük, mert ahogy az énekes vokálozik, az pont az ellentéte, ahogy én csinálom, és szeretek új dolgokat tanulni. Jól szórakoztunk.

Rachel: - Még középiskolában kezdtétek a zenélést. Szerintetek nem hagytatok ki valamit a „tipikus tini” életből?

Hayley: Hát igen is és nem is…Van néhány dolog, ami hirtelen az eszembe jut. De ugyanakkor, jó, hogy így történt.
Josh: Jeremy, Hayley és én befejeztük a sulit, de Zac nem.
Rachel: - Hiányoztak valaha a haverok a suliból?
Zac: Nem igazán. Nem volt sok haverom a középiskolában, mert mindenki drogozott, meg ilyenek. Úgy értem, nem nagyon lógtam együtt az ilyen srácokkal. Nem akarok újra suliba járni, de azért mégis be szeretném majd fejezni valahogy.
Rachel: - Nem ellenezték a szüleid, hogy otthagytad a sulit?
Zac: Nem nagyon érdekelte őket. Tök jó fejek. A legtöbb tanárom nem nagyon hitt bennem. Azt mondtam nekik, hogy „itthagyom a sulit, hogy zenéljünk a skacokkal…” A tanáraim azt mondták, hogy „Ja, persze …” Erre én: „Hát jó, úgy sem így képzeltem el az életem, hogy itt lógok egész nap a suliban, értitek…” Az osztálytársak mondták a tanároknak, hogy : „ DE Ő KOMOLYAN GONDOLJA!!” Sokan csak nevettek rajtam és nem hitték el, hogy komolyan beszélek.
Rachel - Nashville-ből jöttetek. Az a terület híres a zenéjéről, de nem feltétlen arról a fajta zenéről, amit ti játszotok… 
Hayley: Ez egy jó zenei terület. Mióta a srácok és én megalapítottuk a bandát, azt vettük észre, hogy egy csomó csapat alakul Nashville-ben, és ez klassz. A „The Pink Spiders” és a „Be Your Own Pet” elég híres bandák.

Rachel: - Az első koncertetek a szülővárosotokban volt, és a Copeland-del zenéltetek együtt. Hogy is volt ez?

Hayley: Ez már régi sztori… kellett nekik egy helyi banda, előzenekarnak.

Josh: Szóval azt mondták, hogy „ Ki akar fellépni?” és mi azt mondtuk, hogy miért is ne.

Rachel: - Örültetek, hogy ilyen nagy fellépéssel kezdhettetek?
Hayley: Fantasztikus volt. Legalább 300 ember volt ott.

Josh: A legtöbb srác a haverunk volt, ismertük őket.

Hayley: A legtöbb sráccal, aki ott volt a nézőtéren, együtt jártunk Copeland koncertre. Mindenki eljött Franklinben, szinte üresek voltak az utcák, ha a Copeland ott koncertezett, mert mindenki szerette őket.

Rachel: - A Pressure című számotok arról szól, hogy milyen tinédzsernek lenni vagy csak valakiről, aki nem akarja, hogy elnyomott legyen? Vannak személyes tapasztalataitok?

Hayley: A legjobb dolog a dalban, hogy a különböző életű emberek, akik különböző szituációkkal találkoznak az életben, azonosulni tudnak vele. Alapvetően a dal rólunk szól. A stúdióban az első lemezünket 2,5-3 hét alatt kellett elkészítenünk, tehát igazából semmi másra nem volt időnk, csak dalokat írni és gyakorolni. Néha ez már túl sok volt, és ez a dal erről szól.
Rachel: - Még mindig úgy érzitek, hogy „túl sok” ez az egész?
Hayley: Abszolút nem. Ha úgy vesszük, szerettük az első albumunk felvételeit is, de ha valamit változtathatnánk rajta az az, hogy több időt szánunk rá, de most, hogy elkészült a második albumunk is, és arra elég időt fordítottunk úgy érzem, hogy nincs mért panaszkodnunk.

Rachel: - Beszéljünk egy kicsit a második albumotokról. Az első kislemez a „Misery Business”.  Hogyan jött az ötlet a videóklipphez?

Josh: Alapvetően egy portrét akartunk arról, amiről a dal valójában szól, de ugyanakkor meg akartuk mutatni, hogy milyen a mi életünk. Beszéltünk Shane Drake-kel, a rendezővel és csak úgy megrohamoztak minket az ötletek a videóval kapcsolatban. Pár próbát csináltunk azért. Úgy értem, nem akartunk valami olyan dolgot készíteni, amit nehéz lett volna értelmezni. Ugyanakkor, nem akartuk azt sem, hogy valami könnyű és előre megjósolható dolgot készítsünk. Találtunk egy egyensúlyt. A dal egy lányról szól, aki alapvetően átlagos, de mégis hogyan rombolja le mások életét, de ekkor betoppanunk mi és Hayley jól megleckézteti!

Rachel: - Tettél már ilyet valaha?
Hayley: NEM!! Úgy értem, voltak konfliktusaim az emberekkel, de nem vagyok egy fenegyerek és nem megyek úgy végig az utcán, hogy leszólítom az embereket: „Hé, most aztán szétrúgom a segged!!”

Rachel: - Voltak ilyen lányok a sulitokban?
Josh: Igen.
Hayley: Igen, abszolút.

Rachel: - Azt hallottam, hogy rávetted Steven-t az „Untitled Show”-ból, hogy énekeljen az új albumotokon, a RIOT!-on. Hogy csináltad?

Hayley: Eljött hozzánk, hogy együtt lógjunk, és elmentünk a stúdióba, és azt mondtuk neki, hogy „most épp a vokált vesszük fel, énekelhetnél igazán abba a mikrofonba”…

Jeremy: Hát ha úgy vesszük, akkor kényszerítettük rá. Tudtuk, hogy nem tenné meg úgysem, úgyhogy csesztettük, hogy „hé, ott a mikrofon, gyerünk már!” Tök klassz volt, de ugyanakkor nagyon izgult is.

Rachel: - Jó énekes?
Hayley: (Jeremy-re pillant) Öhh…
Jeremy: Nem… De jól dobol.

Rachel: - Tetszett a szövegkönyvetek. Honnan jött az ötlet?

Hayley: Ez elég személyes, és hogy őszinte legyek, nem volt elég szoba minden egyes szobának, szóval kiválasztottunk pár számot és leírtuk kézzel. Például a “For a Pessimist”-et Jeremy írta le kézzel. A “Misery Business”-t pedig Josh. Csak személyesebbé akartuk tenni. 
Rachel: - Fantasztikusan néz ki.
Hayley: Köszi!

Rachel: - Kerestetek háttér énekeseket az utolsó számotokhoz, a „Born For This”-hez. Hogy is történt?

Josh: Hát csak jött az ötlet, mert nagyon szerettük volna, ha a rajongóink is résztvennének az album készítésében. Szóval azon gondolkodtunk, hogy mi lenne a legjobb ötlet, hogyan tudnánk őket is belevonni. Rendeztünk egy versenyt, hogy: ha akarsz szerepelni a Paramore albumán háttérénekesként, akkor jelentkezz. Tettek fel videókat a Youtube-ra, és mi kiválasztottuk a kedvencünket.

A díjnyertes Mary volt, de mellette még 4 énekest választottunk. Mindegyikőjük hozhatott haverokat, úgyhogy kb 10 embert szedtünk össze.
Rachel: - Ha a Paramore csinálhatna egy valóságshow-t, úgy, hogy bevonhatja a rajongókat, mit tennétek?

Hayley: Hmm…jó kérdés. Szerintem jó ötlet lenne. Úgy értem, ha ilyesmit csinálnánk, a legfontosabb dolog az lenne, hogy a rajongóink is részt vegyenek benne. Lehet, hogy egy turné keretén belül vennénk fel a show és… Nem tudom, ha akármit is csinálnánk, akkor ilyen portrészerű lenne, arról, hogy hogyan is zajlik az életünk. De nem nagyon akarok valóságshowt az életemből, elég furcsa lenne.

Rachel: - Hallottam a „My Hero” című számotokat, amely egy Foo Fighters feldolgozás. Mért döntöttetek úgy, hogy feldolgozzátok a számot?

Josh: Szeretjük a Foo Fighters. Játszottunk a stúdióban és úgy voltunk vele… mért ne? Jó lett szerintem.

Rachel: - A Paramore feldolgozásokkal kezdte?
Josh: Nem… úgy kezdtük, mint amilyenek most is vagyunk.

Hayley: Igen, ez csak egy dal a néhány közül, amit feldolgoztunk.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.