Sziasztok

Springfield-ben vagyunk, Missouri államban. A mai nap egy azok közül a napok közül, amikor úgy érzem magam, hogy „bárcsak otthon lennék, Franklinban…”  Csak feküdni akarok egész nap, mint egy lajhár, filmeket nézni, talán lemenni az utcában lévő Starbucks kávézóba aztán hazahozni a kávét. Talán főznék is valami?? Oké, talán.. mégsem. A mai nap, egy azok közül a napok közül, amikor ahelyett, hogy otthon lennék, a buszon ülök és nézem, ahogy az emberek elsétálnak a busz előtt. Elég érdekes sztori?

Nem túl gyakran koncertezünk Missouriban. Kíváncsi vagyok, hogy fog menni a show. A színpad egész jó és legalább annyira nagy is, mint a többi helyen, ahol felléptünk. Elég fura ilyen fél-csarnokokban játszani. Már eléggé hiányolom a 300-400 férőhelyes kis fellépő szobákat, amelyek sokkal kisebbek voltak ezeknél a csarnokoknál.  Azokra az estékre gondolok, ahol régebben játszottunk. Amikor sok embert megkérdeztél a tömegből, sokan soha nem is láttak minket azelőtt. Sok ember csak akkor látott minket először fellépni, amikor hatalmas csarnokokban adtunk koncertet. Milyen fura nem? Ez nem elkeserítő, de sok ember azt gondolja, hogy mégis. Ez eléggé vicces inkább. Biztos azt gondolják mind, hogy az az első fellépésünk, a nagy kitörési esélyünk. Mindezek után azt kell, hogy mondjam, nehéz elhinni, hogy is tartunk most. Eléggé különös, hogy majdnem elfelejtettem, honnan is kezdtünk az egészet. Ezért kellett hazamennünk pár hónapja és elmenekülni a nagy felhajtás elől. Nem szabad elfelejtenünk, honnan jöttünk. Értitek? Ha mégis elfelejtenénk, akkor ez mind hiábavaló volt.

Lehet, hogy ez egy értelmetlen üzenet volt… de jobban érzem magam

Az ilyen merengős napok jót tesznek néha :)