73. |2010.02.15.|

 

Néha a padlóra kerülsz. Néha az élet mocskot dobál a szemedbe, ami szúr, és ezért nem látsz pár percig. Ha sikerül is kiszedni, a szemeid még vörösek, és szar a látásod… de végül, akár könnyeken át, vagy egyszerűen csak az idő múlásával… látni kezdesz. Talán még tisztábban, mint azelőtt. Az élet nem mindig jó. Ez az oka a zene létezésének. Amiért hiszem, hogy Isten létezik. És amiért mindig van egy doboz kókuszos fagyi a hűtőmben.

 

Nem érdekel, ha a világ, vagy bárki megpróbál lehúzni. Mert tudom, hogy végül ők fognak belefáradni abba a harcba, hogy megpróbáltak visszatartani. Fáj, amikor azt látom, hogy a szeretteim kivannak mentálisan, érzelmileg… de végül nem fogok olyan emberekkel lenni, akiket könnyű szellemileg kiütni. A barátaim, a családom, a bandánk, és a RAJONGÓINK, mind nagyon jó emberek. Erős szívvel.
és bár ma egy kicsit kikészültnek érzem magam, és nehéz szívvel nézek 1-2 emberre, akiket szeretek… van egy ígéret, hogy holnap erősebb leszek, türelmesebb, és egy kifinomultabb ember. Végig fogunk menni a tűzön, nem bennégni.
 
és tudjátok mit?

Ha bárki azt mondja nektek, hogy nem vagytok elég jók…     ők sem jobbak.
 
IMÁDUNK TITEKET SRÁCOK. SOSE FELEJTSÉTEK EL, HOGY MINDNYÁJAN A BANDÁNK BÜSZKESÉGÉNEK FŐ FORRÁSAI VAGYTOK. ÉS SOSE FELEJTSÉTEK EL, HOGY MILYEN PONTOS HELYETEK VAN EBBEN A VILÁGBAN. KÖSZÖNJÜK, HOGY EGYSZERŰEN CSAK ÉLTEK.

ezt én írtam, Hayley. De mindannyiunktól szól.

- Jeremy, Zac, Josh, Taylor és Hayley.