Ha ugrálni támad kedved…

Talán meglepő, hogy a banda olyan kiadónál van (Fueled By Ramen), ahol az amerikai tinédzserek által istenített emo/pop-punk bandák tömkelege van (Fall Out Boy, Panic! At The Disco), a Paramore azonban mégse kap annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelne. Mármint Magyarországon, hiszen az előbb említett bandák igencsak ismertek kis hazánkba. Vágjunk is bele, remélem a cikk sokaknak felkelti az érdeklődését ezután az igen fiatalos és lendületes brigád felé.

A debütlemezük a kiadónál 2005-ben jelent meg, és rengeteg rajongót szerzett magának, nem véletlenül. Én először szkeptikusan álltam hozzájuk, hisz manapság a legigénytelenebb bandák kerülnek rivaldafénybe, azáltal, hogy női énekessel állnak ki, azonban az All We Know Is Falling hallgatása közben ez az érzés elillant. A kiadóhoz híven egy erősen dallamközpontú, slágeres emo/pop-punk zenét játszanak, ám a Paramore aduásza, Hayley Williams, a csodás hangú énekesnő az, ami kiemeli őket az átlagbandák tömkelegéből. A hangja erősen hajaz Avril Lavigne-éhez, bár Avril kislányosan visító hangjától eltérően Hayley orgánuma fülsimogatóan lágy. Hangszerelés tekintetében is felfedezhető egy kis hasonlóság, bár a Paramore zenéje jóval gitárcentrikusabb, és a számokon is érződik, hogy nem két perc alatt hajították össze őket. A két gitáros remekül dolgozik össze, kisebb leállásoktól eltekintve 39 percnyi pörgést kapunk, nem hiába lett az album címe, az ami. A dalokat hallgatva megjön az ember „táncolhatnékja”, melyet köszönhet a már említett slágeres dallamoknak, amelyek könnyen megmaradnak az ember fülében. Emiatt válik egy kicsit hamar unhatóvá, könnyen fogyaszthatóvá, de a pop/punk bandáknak ez a hátulütője. Hogy ne legyen olyan egyhangú a Riot!, két líraibb dallal is megörvendeztetik az egyszeri hallgatót (When It Rains, We Are Broken).

Ami viszont egy kicsit farag az érdemeikből, hogy vannak számok, amikbe a dallamokkal nem tudtam teljesen azonosulni, inkább csak időhúzóként tekintek rájuk. Egy 40 perces lemeznél egy töltelékszám elmegy, itt azonban három gyengébb szerzeménnyel is találkoztam. Bár az is igaz, hogy ezek a „gyengébb” szerzemények nálam egy Fall Out Boy szintű bandát magasról aláznak. A 18 éves és gyönyörű énekesnő pedig azon kevés emberekhez tartozik, akik képesek élőben is „lemez-minőségben” énekelni, nemhiába kérte fel a The Chariot a Fiancée lemezén vendégszereplésre.

Aki nem ismeri a bandát, de szereti mondjuk a Relient K-t, P!ATD-t, Fireflight-ot, vagy csak egyszerűen a nyárra való tekintettel szeretne úgy igazán felpörögni, az ki ne hagyja a Paramore új lemezét, mert ők azok, akik bebizonyítják, hogy lehet ebben az elkorcsosult műfajban is úgy igényeset alkotni, hogy az embernek ne támadjon az a érzése, hogy „na ezek is csak a pénzre mennek”.

Pont: 7,5/10

Legjobb számok: Hallelujah, Fences, Misery Business

Első klipjük erről a lemezről (Misery Business)

Egy oldal szerkesztőjének írása (gyengébbek kedvéért nem saját)

forrás: http://krosskult.wordpress.com/2007/06/12/paramore-riot/

by Tamy

Egy újabb nézőpont...

A Paramore harmadik albumát úgy kell elképzelni, mint egy doboz pizzát. Első pillantásra nem tűnik túl bíztatónak, kissé talán morbid hatást kelt a borítón szereplő feldarabolt és gombostűkkel agyontűzdelt pillangó, mégis van benne valami megfogalmazhatatlanul vonzó dolog, ami arra készteti az embert, hogy kinyissa, és kicsit belekóstoljon a szeletekbe. Az első, "Careful" című számot, nevéhez hűen csak óvatosan ízlelgeti az illető, majd megállapítja, hogy ebből talán valami jó is kisülhet. Felbátorodva veszi ki a következőt. Az albumról elsőként megjelent dal, az "Ignorance" kimagaslóan a legjobb alkotásuk – Hayley Williams, az államokbeli pop-punk együttes énekesnője és dalszövegírója őszintén beszél a bandájában korábban felmerülő nézeteltérésekről, melyek következtében majdnem felbomlottak.

paramore.gp.hu